I. A Gyermekváros – a régmúlt

A Károlyi István Gyermekközpont – régi nevén, a Fóti Gyermekváros – 1957-ben jött létre az állami gondoskodásba kerülő gyermekek gondozására, nevelésére. Alapító igazgatója Dr. Barna Lajos volt, aki 1957. október 01.–. 1983. augusztus 31-ig állt az intézmény élén.

A komplexitás keretében óvodák, kollégiumok, általános- és középiskola, könyvtár, mozi és színházterem, gyermekkórház, központi konyha, mosoda, strand és sok minden más biztosította a többségében családjukból önhibájukon kívüli okokból kikerült gyermekek részére a teljes körű ellátást, gondozást. A Gyermekváros kivételes helyet foglalt el a hazai gyermekvédelemben. Nagysága, összetettsége sok tekintetben kedvező feltételeket biztosított a magas színvonalú ellátáshoz.

Az 1980-as évek végétől a társadalomban zajló változások hatására szükségszerűen megindult a magyar gyermekvédelem átalakítása. Ez az átalakítási folyamat Csáky László igazgató nevéhez fűződik, aki 1990 februárjától 2003. január 1-ig vezette az intézményt.

A korábbi túlhangsúlyos közösségi nevelés elsődlegességére alapozó gondozó-nevelő munkát egyre inkább felváltotta egy családközpontú individuális nevelés, ami egyben azt is jelentette, hogy a nagy létszámú intézményeket fokozatosan felváltották a jóval kisebb, családias jellegű ellátási formák. Ez a jelentős szemlélet és strukturális váltás különösen fontos volt a vérszerinti családjukat nélkülözni kényszerülő, gyermekvédelmi gondoskodásban felnövekvő gyermekek szocializációja, önálló életre való felkészítése szempontjából. A fóti gyermekotthonokon kívül lakásotthonokat működtettünk az északi régióban (Hont, Bernecebaráti, Kemence), az ország középső régiójában (Vajta, Ozora) és Dél-Magyarországon, Csanyteleken.

Az 1990-es évek elején elkezdődött a lakásotthonos, családias szerkezetű, a gondozottak egyéni szükségleteihez igazodó ellátás feltételeinek és gyakorlatának kialakítása. Az átalakítási folyamatában végső célként egy alapjaiban humanisztikus, család és gyermekközpontú, szükségletorientált gyermekvédelmi szakellátás kialakítása volt a cél.

A Fóti Gyermekváros névváltozásáról a Népjóléti Minisztérium – 1993. április 15-i hatállyal – döntött. Eszerint az intézmény a „Károlyi István Gyermekközpont” nevet vette fel.

II. A Károlyi István Gyermekközpont – a közelmúlt

A 2000-es évek elején a Károlyi István Gyermekközpontban közel száz gyermek és fiatal élt, 7 családias jellegű gyermekotthoni-csoportban, illetve lakásotthonokban. E csoportok összetétele 8-12 fős, koedukált, széles korhatárú. A csoportok közvetlen élettere 100-120 négyzetméteres és rendelkezik minden adottsággal, ami az önálló életvitel alapjainak elsajátításához szükségesek. A gondozottak a mindennapi gyakorlatban sajátítják el és gyakorolják azokat az életvezetési technikákat, szokásokat, normákat, amelyek nagykorúságuk elérésével elengedhetetlenek az önálló életvezetéshez, társadalmi beilleszkedésükhöz.

Egy-egy csoportban egy nevelő, egy gyermekvédelmi asszisztens vagy gyógypedagógiai asszisztens és három gyermekfelügyelő szervezi, irányította és segítette a gyermekek tevékenységét. A gyermekotthoni csoportokon belül önálló csoportgazdálkodás folyt, ami azt jelenti, hogy a csoport tagjai hatékonyan részt vesznek a csoportra eső pénzügyi források felosztásában, felhasználásában.

Ez az ellátási forma, összhangban a Gyermekvédelmi Törvénnyel, – miszerint a szubszidiaritás elve alapján a gyermeket lakóhelyéhez a lehető legközelebb kell szakellátó intézménybe helyezni, megye határokon belül kell megoldani a családból kiemelt gyermekek elhelyezését – ez év szeptemberében megszűnt.

A Károlyi István Gyermekközpont átalakításáról való gondolkodás már a Gyermekvédelmi Törvény megjelenésétől élt és jelen volt. Czikó Benjámin igazgató, 2003 áprilisától 2012 szeptemberéig állt a Károlyi István Gyermekközpont élén. Vezetése alatt, a Módszertani Osztály munkatársaival együtt került kidolgozásra a Különleges Gyermekotthon koncepciója és a Speciális Gyermekotthon létrehozására irányuló pályázat.

Igyekeztünk megőrizni az intézmény tradíciójának fontosabb, ma is érvényes elemeit. Célunk egy olyan gyermekvédelmi szakellátó intézmény kialakítása volt, ami hosszú távon biztosítja egy korszerű, a szakmai kihívásoknak és igényeknek egyaránt megfelelő, a különböző ellátási szükségletre igényt tartó gyermekek érdekeit szolgáló gondozást-nevelést.

A Károlyi István Gyermekközpont napjainkban

A fóti Károlyi István Gyermekközpont követve hagyományait és építve a korábbi évtizedekben elért eredményeire –mint az Emberi Erőforrások Minisztériuma fenntartása alatt álló, országos befogadási hatáskörrel rendelkező intézmény – a jövőben is hatékony szerepet vállal a magyar gyermekvédelemben.

Érzékelve a gyermekvédelmi szakellátás területén jelentkező újabb szükségletek és igények tendenciáit, továbbá a fenntartónak a szakterületre vonatkozó egyes ellátási kötelezettségeit, a Gyermekközpont a közelmúltban egy többfunkciós szerkezetátalakítási koncepciót dolgozott ki, amely szándékaink szerint kellő hatékonysággal reagál az általánostól eltérő szükségletekre.

A szerkezetátalakítás első lépéseként a 2005-2008 között jött létre 24 fős Különleges Gyermekotthon.

Egyéves pályázati előkészítő munka után, 2009-ben tovább folytatódott a szerkezetátalakítás.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a Károlyi István Gyermekközpont részére támogatást ítélt meg a Közép-Magyarországi Operatív Program keretén belül „A bentlakásos intézmények korszerűsítésére” kiírt pályázatra. A beruházás eredményeként 2011. január 1-től a fóti Károlyi István Gyermekközpont Speciális Gyermekotthona 24 fő súlyos pszichés zavarral küzdő gyermeket fogad a hatályos jogszabály előírásai szerint (Gyvt. 58. §. (1).).

A szerkezet átalakítás harmadik lépése a Kísérő Nélküli Kiskorúak Gyermekotthonának és Utógondozó Otthonának kialakítása volt.

Magyarország 2004-től rendelkezik statisztikai adatokkal a hazánkba egyedül, felnőtt kísérő, hozzátartozó nélkül érkező kiskorú menedékkérőkről. Róluk – 2011. augusztus végéig – a hazai civil szektor tagjai gondoskodtak, és biztosítottak otthont nyújtó ellátást, melynek működését az Európai Unió pályázati forrásából finanszírozták. A hazai jogszabályok alapján ezekről a fiatalokról a gyermekvédelmi rendszeren belül kellett volna gondoskodni, azonban erre a speciális igényeket támasztó feladatra a hazai intézményrendszer még nem készült fel. Mivel a kísérő nélküli kiskorúak nem csupán a gyermekvédelmi rendszer részei, hanem a menedékjogi eljárásuk alatt, majd azt követően is a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal fennhatósága alá is tartoznak, így hosszas egyeztetések kezdődtek a két területet szaktárcái között. Az egyeztetések eredményeképpen 2011. augusztus 31-én a BÁH bicskei Menekülteket Befogadó Állomásáról a fóti Károlyi István Gyermekközpontban kerültek elhelyezésre a hazánkban menedékkérő, illetve valamely nemzetközi-, vagy honi védelmi státusszal rendelkező kiskorúak, fiatalok és fiatal felnőttek.

Különleges gyermekotthon

A Különleges Gyermekotthon kialakítása 2005-2008-as évekre tehető.

A Károlyi István Gyermekközpont Különleges Gyermekotthona a tartósan beteg illetve akadályozott gondozott gyermekek számára kötelezően ellátandó alapfeladatként a gyermek állapotához illetve korához igazodó különleges ellátást biztosít.

A különleges ellátást igénylő tartósan beteg gyermekek 8 fős csoportokban élnek. Férőhelyeink száma: 24

A jelenleg átadott lakóotthon 1-2-3 fős szobákban biztosítja ez egyéni szükségleteknek megfelelő elhelyezést.

A konyha alkalmas a mindennapi és a diétás igényeket kielégíteni. A nappali-étkező a közösségi élet színtere. A konyha, a mosdók és a WC-k alkalmazkodnak a sajátos szükségletekhez. A lakóotthon terasza közvetlenül a parkba vezet. Az épület teljes egészében akadálymentesített.

Csoportban egy csoportvezető, egy nevelő, egy gyermekvédelmi asszisztens vagy gyógypedagógiai asszisztens és három gyermekfelügyelő szervezi, irányítja és segíti a gyermekek tevékenységét. A csoportokon belül önálló csoportgazdálkodás folyik, segítve a praktikus ismeretek kialakítását, az önálló életvezetést.

Speciális gyermekotthon

2010-ben került átadásra a Károlyi István Gyermekközpont Speciális Gyermekotthona, mely az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával jött létre.

A beruházás eredményeként a fóti Károlyi István Gyermekközpont Speciális Gyermekotthona 32 fő súlyos pszichés zavarral küzdő gyermeket fogad a hatályos jogszabály előírásai szerint (Gyvt. 58. §. (1).

A pályázati kiírás elvárásainak megfelelően a Speciális Gyermekotthon a Gyermekközpont 43 hektáros műemlék parkjának területén funkcióját vesztett iskolaépület átalakításával, felújításával jött létre.

A pályázat egyik kiemelt céljaként szerepelt a társadalmi befogadás érdekében a gyermekvédelmi szakellátórendszer speciális intézményrendszerének korszerűsítése. E cél fontos állomásához érkeztünk a mai napon a berendezett, felújított épület átadásával. Hisszük, hogy az átadott épület falai közt folyó (re)szocializációs, gondozó-nevelő munka az itt élő, súlyos pszichés zavarral küzdő fiúk konstruktív életvezetésének megalapozását, társadalmi integrációját  segíti elő.

Négy nyolc fős felújított, korszerűen berendezett csoportban és 4 tantermes belső iskolában, foglalkoztató helyiségekkel várjuk azokat a gyermekeket, fiatalokat, akik részére Országos Gyermekvédelmi Szakértői Bizottság szakvéleménye alapján intézményünket javasolja gondozási helyül.

Olyan elfogadó-segítő közeget kell biztosítani az ide helyezett gyermekeknek és fiataloknak, ahonnan pozitív személyiségtulajdonságaikat megerősítve, visszatérve szűkebb környezetükbe – optimális esetben ez a vérszerinti család – képesek lesznek sikeres, koruknak megfelelő önálló életvitelre, szakmaszerzésre, munkavállalásra, konstruktív életvezetésre.

Utógondozói otthon – Külső férőhelyek

Az intézmény 1998 óta a nagykorúságukat elért fiatal felnőttek számára (18 – 24 évesek) utógondozói ellátás keretében életkezdő otthont működtetett Mogyoródon és Fóton. Itt 15 és 12 férőhelyes, koedukált elhelyezésben éltek a fiatal felnőttek. Az integráló társadalmi lakókörnyezet a speciálisan kialakított és berendezett élettér, a célzott pedagógiai hatásrendszer, az önállóság irányába viszi a fiatalokat.

Az Utógondozói Otthonok átalakulása is tetten érhető. 2011 márciusa óta külső férőhelyként funkcionálnak, építve a fiatal felnőttek magasabb szintű önállóságára, integritására.

Kísérő nélküli kiskorúak és migráns utógondozottak otthona

2010-től kezdődően az NEFMI és a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal kezdeményezésére indult intézményünkben a menekült és oltalmazott fiatal felnőttek utógondozói ellátása a gyermekotthonok helyén megüresedett otthonokban. Azóta intézményünk már több körben fogadott utógondozott migráns fiatalokat és elindult a kísérő nélküli kiskorú menedékkérők, menekültek és oltalmazottak gyermekvédelmi szakellátása. Jelenleg 32 kiskorúnak tudunk biztosítani teljes körű, otthont nyújtó ellátást és 50 fiatal felnőttnek utógondozói ellátást.

Weboldalunkon sütiket használunk

A kigyk.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.