• slideshow_gyv_1.jpg
  • slideshow_gyv_2.jpg

Még hogy az ember nem tud repülni…szárnyaink nincsenek ugyan, de a szabad akarat és a vágy, hogy meghódítsuk a levegőt és szárnyalni tudjunk mégis, azt képesek voltunk véghez vinni.

A technikai fejlődésnek köszönhetően ma már minden megoldható…főként, ha olyan mentoraink vannak, mint a SKYWARD Élményközpont, akik a szabad lebegés lehetőségét adták meg számunkra. Mindezt olyan élményköntösbe burkolva, hogy arról a mesebeli egyszeri szegény legény csak álmodhat. A Károlyi István Gyermekközpont Kísérő Nélküli Kiskorúak és a Speciális Gyermekotthon gyermekei számára megnyílt a lég és lebeghettünk szárnyak nélkül biztonságos körülmények között a légcsatornában.

 A gyermeki lélek így is szárnyal, hogy a fizikai test határolni akarja, de most a test a lélekkel együtt a határtalan szabadság érzését élte meg és a teljes harmónia örömérzetét kapta meg égi ajándékként néhány percen keresztül. Mindig is tudtam, hogy maga az Ember- a Gyermek a CSODA és az ÉLMÉNY az egyetlen igazi ajándék számára, amit magunkkal viszünk a lelkünkben és adjuk tovább gyermekeinknek. Mi, ma 2023. Nagypénteken életre szóló élményt kaptunk és ez a mai nap még inkább megerősít abban, hogy a hitem szárnyalatnyit közelebb vitt mindahhoz, amiben hiszek…A MI munkánk célja a harmónia megteremtése, hogy a gyermeki lélek határtalan szárnyalhasson.

                                                                                                

Szendrey Sándor István

Skyward  Skyward